Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 25 találat lapozás: 1-25

Névmutató: Andrásy Zoltán

1999. január 23.

Jan. 23-án tartotta közgyűlését a Barabás Miklós Céh Kolozsváron. Jakobovits Miklós elnök beszámolt az elmúlt két évről. Ebben szerepelt az 1997-es nagyszabású marosvásárhelyi kiállítás, a sepsiszentgyörgyi Barabás Miklós emlékkiállítás, továbbá a céh havi Hírlevelének megjelentetése. Anyagi nehézségek jelentkeztek. Andrásy Zoltán festőművész jóvoltából a Barabás Miklós Céh használatába került a Farkas utcai épület, felújítása folyamatban van. 1998 óta a céh tagja a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének. A BMC tiszteletbeli elnökei, Abodi Nagy Béla és Kós András emlékeztettek, hogy a mostani szervezet a régi Barabás Miklós Céh szellemi örököse, ennek tudatában kell tevékenykednie. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./

1999. május 10.

Kolozsváron, a Reményik Sándor Pincegalériájában a Barabás Miklós Céh tagjai születésnapja alkalmából köszöntötték Andrásy Zoltán festő- és grafikusművészt, a Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet egykori tanszékvezető tanárát. A rendezvény fénypontját az idős mesterek, Cs. Erdős Tibor és Abodi Nagy Béla köszöntő szavai jelentették, amelyek, az egykori Magyar Művészeti Intézet és Andrásy Zoltán tevékenységét illetően művészettörténeti kiselőadásoknak is beillettek. Máj. 9-én Vetró Artúr portréiból, aktjaiból, kompozícióiból, tájképeiből és szobraiból nyílt kiállítás a pincegalériában. /Mozgalmas hétvége a Reményik Sándor Pincegalériában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./

2004. május 22.

A kolozsvári magyar festők doyenje, a Barabás Miklós Céh korelnöke, Andrásy Zoltán festőművész a napokban töltötte 94. életévét. Bukarestben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, majd reklámgrafikus volt hat évig a román fővárosban. Családjával Kolozsvárra költözött, 1939-től már az erdélyi főváros művészeti életének alakításában játszott szerepet. A Barabás Miklós Céh fiataljainak csoportjával együtt állított ki Kolozsváron, majd Budapesten is. A háború az ő életébe is beleszólt. Németh Júlia munkájában vázolta fel Kolozsvár szerepét /Kolozsvár – műhely és vonzásközpont, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely/. Andrásy Zoltán a hadifogságból 1947-ben szabadult, és került vissza Kolozsvárra. Könyvgrafikával foglalkozott, és kedvenc műfajának, az akvarellnek hódolt, de olajjal, majd temperával is dolgozott. 1948-tól, a Magyar Művészeti Intézet megalakulásától kezdve a művészképzésben is tevékeny részt vállalt. Az intézetnek a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolába való 1950-es beolvasztását követően is a grafikai tanszék élén állt. A kolozsvári grafikai iskola megalapozásában is közrejátszva, tanszékvezetőként vonult nyugdíjba a hetvenes években. Még négy évvel ezelőtt, kilencvenévesen is festett, megjegyezte, hogy most azért már lassabban halad. /N. J.: Továbbra is a művészet szolgálatában. A 94 éves Andrásy Zoltánt köszöntjük. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

2005. április 23.

Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész, a kolozsvári magyar képzőművészek doyenje, a Barabás Miklós Céh korelnöke, április végén tölti 95 életévét. Bukarestben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Tanulmányai végeztével még hat évet töltött Bukarestben. Andrásy Zoltán 1939-től már Kolozsvár művészeti életének alakításában játszott szerepet. 1947-ben szabadult a hadifogságból és visszatért Kolozsvárra. 1948-ban megalakult a Magyar Művészeti Intézet. Rektora, Kovács Zoltán festőművész felkérésére, tanárként, Andrásy Zoltán is részt vállalt az oktatásban. Az intézetnek a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolába való beolvasztását követően is a grafikai tanszék élén maradt. A neves kolozsvári grafikai iskola megteremtésében is közrejátszva, a hetvenes években tanszékvezetőként vonult nyugdíjba. Öt évvel ezelőtt még festett. /Németh Júlia: A humánum festője. A 95 éves Andrásy Zoltánt köszöntjük. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./

2005. szeptember 10.

Tavaly látott napvilágot Murádin Jenő Erdélyi magyar metszetművészet a 20. században /Europrint Kiadó, Nagyvárad, 2004/ című munkája. Johannes Honterus (1498-1549) nevéhez fűződik az első erdélyi nyomda megalapítása Brassóban (1539), s az itt nyomtatott fametszetes könyvek kiadása. 1550-től már Kolozsváron is működött a Heltai-nyomda. Murádin könyve a magyar és az európai művészeti helyzetképbe helyezve tárgyalja mindazt, ami erdélyi és magyar. Külön fejezetet szentel a sokszorosított grafika olyan kiemelkedő egyéniségeinek, mint Nagy Imre, Buday György és Gy. Szabó Béla, valamint a nagybányai festőtelep metszőművészeinek. A második világháború utáni metszetművészet alakulásában-alakításában a főiskolán oktató Andrásy Zoltán, Abodi Nagy Béla, Cs. Erdős Tibor és Kádár Tibor mellett döntő szerepet játszott Feszt László. /Németh Júlia: Fa- és linóleummetszés a 20. századi Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

2005. november 19.

November 18-án felavatták Kolozsváron, a Farkas utcában a Barabás Miklós Céh (BMC) székházát. Az avatón Jakobovits Miklós, a BMC elnöke megköszönte azok önzetlen munkáját, akiknek odaadása nélkül nem sikerült volna megvalósítani a dédelgetett tervet. A 200 éves épület kilenc éve van a BMC birtokában, a rendkívül romos állapotban átvett ház teljes felújításra szorult. A székházat pályázatokból, alapítványi támogatásokból, képzőművészeti árverések bevételeiből sikerült jelenlegi állapotába hozni. Két terem, illetve egy kiállító teremnek kiválóan alkalmas tágas boltíves pince ad majd helyet a BMC rendezvényeinek. A rendezvény keretében vette át Kusztos Endre grafikusművész Cseh Áron magyar főkonzultól a Pro Cultura Hungarica-díjat. – A főként fekete-fehér szénrajzairól ismert grafikus a jellegzetes erdélyi expresszionizmus kiemelkedő képviselője, méltatta laudációjában Kusztos Endrét Jakobovits Miklós. A székházavató alkalmából Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész munkáiból rendeztek kiállítást. /F. I.: Otthonra talált az erdélyi magyar képzőművészet. Felavatták a Barabás Miklós Céh székhelyét. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

2006. január 4.

Január 1-jén, 95 éves korában elhunyt Andrásy Zoltán /Nagyszeben. 1910. ápr. 30. – Kolozsvár, 2006. jan. 1./ festő- és grafikusművész, a Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet egykori tanszékvezető tanára, a Barabás Miklós Céh tagja. Az erdélyi magyar képzőművészek doyenje végleg eltávozott ugyan, világa azonban tovább él, írta róla Németh Júlia. Andrásy Zoltán iskolateremtő művész, aki grafikusok egész sorát indította el a pályán. A kolozsvári grafikai iskola létrejötte elképzelhetetlen nevének említése nélkül. /Németh Júlia: In memoriam Andrásy Zoltán (1910–2006). = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./

2006. január 7.

Január 6-án vettek végső búcsút művésztársai, barátai, tisztelői az erdélyi magyar képzőművészek doyenjétől, 95 éves korában elhunyt Andrásy Zoltán festő- és grafikusművésztől. Ferenczy Miklós református lelkész búcsúztatta az elhunytat. A gyászszertartást követően Andrásy Zoltánt a Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra. /(n): Végső nyugalomra helyezték Andrásy Zoltánt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./

2006. március 18.

Csutak Levente életút-kiállításnak is nevezhető grafikai tárlatának összekapcsolása a kézdivásárhelyi március 15-i ünnepségekkel telitalálat. Csutak Levente pályájához a szellemi önvédelem kapcsolódik. Az erdélyi művészet és művészeti élet második világháború utáni megújulása a csatatér. Ez a korszak egy csodálatos képzőművész-nemzedéket indított el. Elég Csutak Levente pálya- és kortársaira gondolni, Feszt Lászlóra, Cseh Gusztávra, Deák Ferencre, Bardócz Lajosra vagy Árkossy Istvánra. Csutak Levente Kovásznán született, innen indult meghódítani a művészet világát. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum képzőművészeti tagozata után a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola következett, ahol Andrássy Zoltán, Feszt László és Kádár Tibor voltak a mesterei. 1964–68 között Nagyszebenben rajztanárként dolgozott, 1968-ban a brassói Új Idő hetilaphoz, az időközben nevet változtató Brassói Lapokhoz kerül grafikai szerkesztőként. Brassóban teljesedett ki művészi pályája, évtizedeken át szervezte a Brassói Lapok Galériáját, amelyben több mint százötven művésznek biztosított bemutatkozási lehetőséget. Csutak Levente 2000-ben vonult nyugdíjba. 1990-től új korszak kezdődött az erdélyi magyar művészetben. Csutak Levente, szinte természetszerűen találta meg ebben a régóta esedékes identitás-helyreállításban hőseit, eseményeit, eszményeit. Sorra rajzolta meg Kőrösi Csoma Sándor, Petőfi Sándor, Gábor Áron, Kós Károly, Kossuth Lajos, Bod Péter, Szacsvay János, Mikes Kelemen, Orbán Balázs és mások portréját. A háromszéki forradalom és szabadságharc egyik kedvenc témája Csutak Leventének, írta Banner Zoltán. /Banner Zoltán: Csutak Levente, a grafikus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./

2006. május 4.

Megjelent az Erdélyi Művészet /Székelyudvarhely/ új száma. A folyóirat foglalkozott Bordi András emlékkiállításával, Gál Ferencné Sántha Júlia (1902–1953) által készített csíki festékessel, Veress Mátyás festővel. Megemlékeztek Andrássy Zoltán (1910–2006) grafikus- festőművészről. /(bb): Erdélyi Művészet – huszonharmadik. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 4./

2006. május 20.

A Székelyudvarhelyen megjelenő képzőművészeti szaklap, az Erdélyi Művészet – főszerkesztője Veres Péter – idei első számának címlapján Feszt László Hajnal című munkájának részlete látható. A Marosvásárhelyen megrendezett Bordi András emlékkiállításról Nagy Miklós Kund, a szecessziós szépségeket bemutató kolozsvári tárlatról pedig Murádin Jenő írt a folyóiratban. Veres Péter a 18. század neves festője, Veress Mátyás életét és munkásságát elemezte. A 2006 január elsején elhunyt Andrássy Zoltán festőművészt Németh Júlia búcsúztatta. /Képzőművészet Erdélyben tegnap és ma. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./

2007. november 3.

Kolozsváron a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogalniceanu utca 27. szám alatti székháza 2005 novemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A művészetek háza Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész nagylelkű gesztusa révén került a Céh használatába, az első kiállítást is a Mester munkáiból rendezték a céhtagok. A két éves évforduló alkalmából most ismét Andrásy-kiállításnak nyújt otthont a Barabás Miklós Galéria. A kolozsvári grafikai iskola jelentős képviselőjének, az akvarell avatott mesterének hagyatékából tekinthetnek meg válogatást az érdeklődők. A november 5-én megnyíló kiállítást Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas képzőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke méltatja. /Andrásy Zoltán-emlékkiállítás a BMG-ben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

2007. november 7.

Kiállítással tisztelegtek Kolozsváron Andrásy Zoltán /1910-2006/ tavaly januárban elhunyt festőművész emléke előtt, aki élete végéig a kolozsvári festők, grafikusok bátorítója, támogatója volt. „Külön színt jelentett a mester az erdélyi képzőművészeti életben” – mondta a megnyitón Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke Andrásy Zoltánra emlékezve. Andrásy Zoltán harminc évig a Napsugár ifjúsági folyóiratnál dolgozott, jelentős tárlatszervezési munkát is folytatott, házát testamentumában a Barabás Miklós Céhnek – melynek egyik alapítója volt – hagyományozta, ezzel is támogatva a város képzőművészeit. /Nánó Csaba: Mester-művek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

2011. május 7.

(Erdélyi) magyar történetírók
Korunk, 2011. május
A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (.) komoly küldetésû nemzetnek fõként a valóra kell törekednie, tudományban és mûveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (.) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe - hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat elsõ elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett idõszerûségébõl.
A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektõl a 20. századi történészek munkásságáig.
A felvezetõ tanulmányban Romsics Ignác a magyar - és ezen belül az erdélyi - historiográfia történeti elemzését adja, ezt követõen hazai és magyarországi szerzõk jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kõváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók.
Twitteratúra: klasszikusok 140 karakterben
Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzõkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentõsebb mûvek.
Minderre két chicagói diák vállalkozik. �?k nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet címû klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák.
Az Alíz csodaországban például így kezdõdik: Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menõ film, ha az ember drogokon él. Dosztojevszkij Bûn és bûnhõdése a Twitteren így indul: A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán.
Ízelítõ
2010. november 20-án a Kosztándi házaspár - Katalin és Jenõ - képeinek bemutatására, Hegedûs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az �?let-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán mûvészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * �?rök igazság, hogy egy mûvészrõl teljes képet csak egy gyûjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerõs. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minõséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévõ 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkû gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912-1999) festõmûvész Pogány �?. Gábor mûvészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András mûvészettörténész találta meg Budán, meglehetõsen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserû és õszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késõi Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tûnõ elemekkel történõ átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt - ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról - Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a mûalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erõteljes vonalaival, kompozícióival az ember és mûvének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerûsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI-XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminõt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzõn. Báthory Zsigmondot az olasz léhûtõk, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézõk egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevû bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Mûvészet, 2011/1.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 27.

Képes könyv-jelző Erdélyből
Noblesse oblige, azaz a nemesség kötelez – ötlött föl bennem a Kántor Lajos szerkesztésében a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadónál 2011-ben megjelent Könyv, grafika – Könyvművészet Erdélyben (1919–2011) című kötetet lapozgatva. Nem kis merészség szükségeltetik ugyanis ahhoz, hogy ilyen tartalmi, formai, tér és időbeni mélységet sejtető, átfogó címhez igazodó kötet kerülhessen az olvasó asztalára. Hogy a külcsín megfeleljen a belbecsnek. Merthogy ez a mindenkori szép könyv és jó könyv ismérve.
A külcsín első szempillantásra vételezhető is: a kötet visszafogottan, nemesen elegáns külalakjával, tipográfiájával a nagy elődök nyomdokaiba lépett, de természetesen a modern kor követelményeivel, technikai lehetőségeivel is számoló Könczey Elemér hozzáértését, ízlését, ötletességét dicséri.
Ami pedig a belbecset illeti, a szerkesztő mindjárt a bevezetőben tisztázza: a kötet Korunk és Kriterion központú, tehát elsősorban a folyóirat és a könyvkiadó vonzáskörzetére helyezi a hangsúlyt, a két szerkesztőség holdudvarához tartozó könyves embereket, grafikusokat, írókat, műkritikusokat helyezi előtérbe. „Grafikus életművek, egykori Tóth Samu-tanítványoké, kerülnek a figyelem középpontjába”.
A múlt század eleji eseményekre, többek között a Kós Károly-féle, Sztánához kötődő manufakturális, darabonkénti „könyvtermelésre”, valamint a könyvtervezés és illusztráció két világháború közti látványos fellendülését elősegítő művészgárda tagjainak tevékenységére Murádin Jenő utal történelmi visszatekintőjében. És az Előzmények fejezethez tartozik Székely Sebestyén György színes helyzetképe is arról, miként estek a hozzá nem értés és politikai dogmák áldozatául Incze János Dénes meseillusztrációi. Majd a Kriterion műhelyébe nyerünk bepillantást Domokos Géza, Dávid Gyula, Árkossy István, Kántor Lajos és Csapodi Miklós Deák Ferencet, Cseh Gusztávot, Paulovics Lászlót, Tóth Lászlót, Árkossy Istvánt, Bardócz Lajost és Kancsura Istvánt bemutató méltatásai révén. Az írottak igazolásául szolgálnak a főként Kriterion munkatársak által készített színes könyvborítók.
A Korunk-közelben fejezet az 1960–2002 közötti Korunk számok könyvről, tervezésről, grafikusokról szóló anyagaiból nyújt ízelítőt, Kántor Lajos pedig a folyóirat arculatváltozásait és képanyagát elemzi: „...sorozatok, rovatok tördelésében, lapszámok vizuális tervezésében – mondhatni könyvgrafikai ötletek megvalósításában – sietett segítségünkre mindenekelőtt Deák Ferenc, mellette Cseh Gusztáv, Paulovics László, Árkossy István, Unipán Helga. A Korunk Galéria működése (1973 márciusától) erősítette ezeket a kapcsolatokat, a «honorálás» így válhatott jelentőssé.”
A könyvművészet és képzőművészet szimbiózisáról Deák Ferenc fejti ki nézeteit. Majd a Korunkban napvilágot látott illusztrációk (Árkossy István, Balázs Péter, Bencsik János, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Kopacz Mária, Paulovics László, Simon Sándor, Sipos László, Soó Zöld Margit, Surány Erzsébet, Tóth László, Unipán Helga munkái) kaptak helyet a kötetben, valamint többek között Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Tibor, Plugor Sándor, Damó István, Unipán Helga, Buday György, Bencsik György, Sipos László könyvgrafikáiról szóló írások olvashatók Banner Zoltán, Bölöni Sándor, Farkas Árpád, Mezei József, Józsa István és ismételten Kántor Lajos tollából. Aki nem csak szerkesztette, hanem írásaival jelentős mértékben gazdagította is a kötetet. A Korunk értékteremtő és -közvetítő szerepének többrendbeli kidomborítása – részéről – egyfajta szolgálat. Aminthogy szolgálat a fiatal tehetségek istápolása is, akik írásaikkal, grafikáikkal szintén helyet kaptak az antológiában. Az erdélyi könyvművészet, grafika folytonosságáról Könczey Elemér, Damokos Csaba, Keszeg Ágnes, Részegh Botond, Csillag István, Hajdú Áron kezeskedik.
Mint minden összegzésre törekvő kötet, természetszerűleg, a Könyv, grafika sem lehet mentes némi szubjektivitástól. Tény viszont, hogy nagy mértékben éppen a Korunk és a Kriterion teremtett leginkább lehetőséget a képzőművészek számára grafikusi, illusztrátori erényeik megcsillogtatására.
Némi hiányérzet azonban csak maradt bennem a kötet olvasását követően. Meglehet, ez már az én szubjektivitásom számlájára írható: a családi kedvencünknek, Fodor Sándor Csipikéjének konkrét alakot teremtő, kiváló illusztrátor és festő, Rusz Lívia nevét ugyanis hiába kerestem. Igaz ő főként a Napsugár jegyében alkotott, de ahogyan elvétve más műhelyek munkatársai is szerepeltek a kötetben, úgy neki is juthatott volna bár említésnyi hely. Ahogyan – többek között – például Andrásy Zoltánnak, Venczel Jánosnak is. Egyébiránt a Napsugár gyermeklap köré csoportosult kiváló grafikusi alkotóműhely – a régi és a jelenlegi – megérdemelne egy antológiát. Jelen kötet szereplőinek zöme „napsugaras” is volt, akikről Bálint Tibor találóan jegyezte meg, hogy „a szín és vonal bűvészeinek és bűvészinasainak egész serege fogott össze, hogy a lap homlokzatáról sugárzó fehér fényt felbontsa, mozgásba hozza, alkalmassá tegye tündérjátékokra, a képzelet röpítésére, vágyak és ébredő álmok beteljesítésére, múlt, jelen és jövő megelevenítésére.” .
Jó grafikusokról, szép könyvekről szépen szól a Könyv és grafika.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. február 20.

Az Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozó kiállítása
A 2012 szeptemberében Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Vargha Mihály szobrászművésznek az elnökletével megalakult Erdélyi Művészeti Központ (EmüK) gyűjteményéből – festmények, grafikák, szobrok, textilmunkák – nyílik kiállítás február 22-én, pénteken délután 5 órakor Kolozsváron, a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16.).
A 140 éves Székely Nemzeti Múzeum keretében működő Gyárfás Jenő Képtár törzsanyagából és az EmüK létrejötte óta adományként kapott műalkotásokból rendezett nagyszabású, Jakobovits Miklós emlékének szentelt, bemutatkozó tárlat betekintést nyújt a nagyon fiatal művészeti létesítmény rendkívül értékes gyűjteményébe. Az 1945 utáni Erdély jelentős képzőművészeti alkotásait felvonultató kiállításon a közönség többek között Nagy Albert, Nagy Imre, Szolnay Sándor, Mattis Teutsch János, Mohy Sándor, Kós András, Miklóssy Gábor, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Varga Nándor Lajos, Tóth László, Baász Imre, Gy. Szabó Béla, Plugor Sándor, Vetro Artúr, Lövith Egon, Gergely István, Benczédi Sándor, Román Viktor, Pallos Sch. Jutta, Cseh Gusztáv munkáit tekintheti meg. A központ tulajdonát képező anyag a tárlat idejére a gyűjtőktől kapott, jellegzetesen kolozsvári, Fülöp Antal Andor, Kovács Zoltán, Incze János Dés, Györkös Mányi Albert szignálta munkákkal is kiegészül. A nagy érdeklődéssel várt kiállítást – kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész – Kántor Lajos műkritikus nyitja meg.
A rendezvény házigazdája Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke.
N. J.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. május 21.

A művészi tökély jegyében
Feszt László emlékezete
Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.
Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”
Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.
A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.
Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.
A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.
A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.
Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. november 26.

Régi-új elnök a Barabás Miklós Céh élén
A Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott tisztújító közgyűlést november 23-án a Barabás Miklós Céh (BMC).
A hazai magyar képzőművészek legjelentősebb, tizenkilenc éve létező egyesületének eseménye azért volt időszerű, mert a tavaly elhunyt Jakobovits Miklós elnök tisztségét ideiglenesen betöltő Kolozsi Tibor lemondott, közben pedig sok megvitatásra váró kérdés gyűlt össze. Az elnöki beszámolóból kiderült, hogy Jakobovits távozása után a BMC működésképtelenségének veszélye is felmerült. A több mint száz tagot számláló egyesületet jelenleg csupán az RMDSZ támogatja. Eközben nincs emberük pályázatok kidolgozására, nincs saját honlapjuk, sem fizetett alkalmazottjuk. Németh Júlia alelnöki beszámolójában kiemelte: székházuk fórummá nőtte ki magát.
A BMC igyekszik elkerülni a Kolozsvár-központúságot, és javasolja a Kós András-díj létesítését. A hozzászólások során többek között az alkotóművészek égető raktározási gondjai és a sürgető digitalizálási raktározás kérdése merült fel. A fiatalok felvételét a BMC-be ezentúl kéréshez, két ajánlólevélhez, valamint ahhoz kötik, hogy ösztöndíjuk egyéves lejártával tartsanak bemutatót alkotásaikból.
Megfogalmazódott egy érdekvédelmi fellépés szükségessége a művek hivatalosságok által történő elsinkófálásával szemben, ugyanakkor az éves tagdíj összegét 50 lejre emelték.
A felmerülő nehézségek megoldása, valamint a megfogalmazott célok megvalósítása az új vezetőségre vár. A választás során a tizennégy javasolt személy maga között osztotta el a különféle megbízatásokat.
Az elnök Kolozsi Tibor maradt.
Alelnök: Németh Júlia és Éltes Barna, titkár: Szilágyi Tosa Katalin. A választmányba a következő személyek kerültek: Koncz-Münich András, Takács Magda, Vinczeffy László, Jakobovits Márta (Bihar megyei területi kapcsolattartó), Szabó Attila (Szilágy megye), Sipos László (Fehér megye), Kákonyi Csilla (Maros megye), Berze Imre (Hargita megye), Márton Árpád (Kovászna megye), Székely Géza (kapcsolattartás a képzőművésztanárokkal, új tagok toborzása). Horváth László kidolgozza a BMC-tagok világhálós kapcsolattartását. A régi-új elnök minden tagtársától több együttműködést kért.
Délután a részvevők a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész sírját. A legközelebbi közgyűlést három év múlva tartják.
Ö. I. B.

Szabadság (Kolozsvár)

2014. november 29.

Képzőművészet és színház találkozása az Interferenciákon
Sokféle hangulat keveredik a Művészeti Múzeum legújabb kiállításán: férfiak és nők jelennek meg konkrétan vagy egyszerűen csak utalás szintjén, egyedül vagy másokkal körülvéve, ruhában vagy meztelenül; a hétköznapi emberek mellett irodalmi, színházi és vallási tekintetben fontos figurák, Don Quijote, Apolló és Daphné, vagy épp a haldokló Krisztus… Az intézmény Parti-pris programja keretében szervezett tárlat kurátora Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki az Interferenciák fesztivál harmadik napján, ma délben tartott megnyitón kifejtette: szubjektív, színházi szemmel igyekezett betekintést nyújtani a múzeum gazdag, ám sokak előtt rejtett gyűjteményébe. – Laikusnak is nevezhető a válogatás, semmiféle művészettörténeti, esztétikai vagy kritikai szempontot nem kíván érvényesíteni– hangsúlyozta.
Călin Stegerean örömét fejezte ki, hogy Tompa Gábor elvállalta a kurátori szerepkört, ugyanakkor kifejtette: a folyamatosan megtekinthető kétszázegynéhány alkotás mellett több olyan festményt, szobrot, grafikát stb. is láthat a nagyközönség a Parti-pris programokon, amelyek részét képezik a múzeum 14 ezernél is több műtárgyat számláló gyűjteményének. Az idei Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál témájához illeszkedve a test történetei kerülnek előtérbe, de ugyanakkor Kolozsvár és Románia sokszínűségére is rácsodálkozhatnak az érdeklődők Andrásy Zoltán, Bardócz Lajos, Benczédi Sándor, Bene József, Gallas Nándor, Herman Lipót, Istókovits Kálmán, Korondi Jenő, Kósa-Huba Ferenc, Lotz Károly, Lövith Egon, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Munkácsy Mihály, Nagy Albert, Szervátiusz Jenő, Várkonyi Károly stb. munkái révén.
Tompa Gábor, a tárlat kurátora megjegyezte: jóval nehezebb feladat előtt állt ezúttal, mintha egy darabot kellett volna színre vinnie; emellett némiképp az is nehezítette a dolgát, hogy a neves színházi szakember, esszéíró után következik a sorban, hiszen tavaly, a III. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások keretében George Banu szervezett hasonló kiállítást. – A képzőművészekhez hasonlóan mi, színházi emberek is elsőként képileg hozzuk létre alkotásainkat. A különbség talán abban rejlik, hogy a képzőművészetektől eltérően a színháznak az emberi test egyszerre alanya és tárgya, elengedhetetlen kifejezőeszköze. A színházi előadás vagy a performansz elsősorban a jelenlétre épül, két fél, alkotó és befogadó jelenlétére – magyarázta Tompa Gábor, majd a kiállított munkák témáit sorolta: szenvedés, egészséges test, Ádám és Éva a bűnbeesésétől a kollektivizálásig, anyaság, családi élet és családban való elmagányosodás, keresztre feszítés, megváltás és újjászületés reménysége.
George Banu gratulált Tompa Gábornak a kiállításhoz, kiemelve az ilyen események érzelmi telítettségét, majd szomorúan nyugtázta, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor Călin Stegerean igazgatóként vett részt a szervezésben. Stegerean, akit a megyei tanács hirdette versenyvizsga után Lucian Năstasă-Kovács vált a tisztségben, boldogan nyugtázta, hogy két nagyszabású tárlattal zárulhat az ötéves időszak. Az egybegyűlteket Paul Neagu kiállítására is meghívta, amelyet holnap, november 29-én, szombaton délután 6 órakor nyitnak meg a Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatt. (8)
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

2015. november 18.

Nagy mesterének állít emléket a Barabás Miklós Céh jubileumi tárlata
Fennállásának tízedik évfordulóját ünnepelte kedd este a kolozsvári Barabás Miklós Galéria. Az egyik legismertebb, XIX. századi erdélyi festő nevét viselő kis képtár akkor alakult, amikor még nagyon kevés kiállítási lehetőség volt Kolozsváron. A helyszín Andrásy Zoltán festő- és grafikusművésznek köszönhető, így az ő munkáiból összeállított tárlattal ünnepelte a kerek évfordulót a Barabás Miklós Céh.
A Farkas utca 27 szám alatti udvarban álló kis ház ad otthont immár tíz éve a Barabás Miklós Galériának: egészen pontosan 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit Abodi Nagy Bélának, Kós Andrásnak és Andrásy Zoltánnak köszönhetően. Ez utóbbi volt az ugyanis, aki az egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak – tudtuk meg az est házigazdájától, Németh Júlia művészettörténész-műkritikustól.
„Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós céhelnök túláradó lelkesedésére, amellyel az ország minden részéből és külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, és arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit” – idézte fel a kezdeteket Német Júlia.
Ioan Horváth Bugnariu az 1960-as évek kolozsvári képzőművészeti iskoláját idézte fel, amely akkor Romániában a legjobb iskolának számított, és amelynek Andrásy Zoltán volt az egyik legmarkánsabb mestere. Mindenki szerette, mindenki csak jót mondott róla, emlékezett az egykori tanítvány. A Barabás Miklós Galériát tíz évvel ezelőtt az ő kiállításával nyitották meg, de a nagybeteg mester már nem tudott elmenni az eseményre. Andrásy Zoltán másfél hónappal később, 2006. január elsején „megbékélten és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett” – tette hozzá Németh Júlia.
Az eltelt tíz év alatt a Barabás Miklós Céh kiérdemelte a Magyar Örökség-díjat, és Erdély számos magyar képzőművészének kiállítási lehetőséget biztosított, közülük sokan mára eltávoztak az élők sorából. A Munkácsy-díjas Jakobovits Miklós, Soó Zöld Margit, Kolozsi Tibor, a Szervátiusz-díjas Kákonyi Csilla, Székely Géza, Tosa Szilágyi Katalin, Lőrincz Lehel, Horváth Gyöngyvér, Bordy Margit, Gally A. Katalin, Orbán István, Gedeon Zoltán, Forró Ágnes, Nagy Annamária, Lukács Solymossy Éva, Kovács Géza, Siska Szabó Hajnalka, Muhi Sándor is kiállított itt, a fiatalok közül pedig többen, köztük Berze Imre, Dobribán Lini Enikő és Marincas Mira már a budapesti Műcsarnokban is képviselték alkotásaikkal a Céhet.
A galériának otthont adó ingatlant éppen tatarozzák, „házra, Céhre, mindannyiunkra ráfér egy kis fiatalítás” – jegyezte meg az est háziasszonya.
A kerek évfordulót ismét Andrásy-tárlattal ünneplik meg a Barabás Miklós Céh tagjai. A kiállításon, egy-két kivételtől eltekintve, jobbára az Andrásy-gyűjtemény eddig még ki nem állított darabjai csodálhatók meg.
T. Koós Imola
maszol.ro

lapozás: 1-25